• Szabad Újság

        • Mit együnk, hogyan éljünk?
          Dátum: 2008-11-16 14:57 Szerző: szabadujsag

          Közoktatás 2008-45, november 5.
          Az egészséges életmód hete a szentpéteri Kossányi József Alapiskolában
          Szerző: Miriák Ferenc
          A felnövekvő nemzedék egészség-magatartásának formálása, a jövő egészséges felnőtt társadalmának nevelése stratégiai fontosságú feladat, s ebben óriási rész hárul az iskolákra. Az egészséges életmód és magatartásformák (a dohányzás mérséklése, az egészséges táplálkozás, a kulturált ivási szokások elterjedése, a drogprogram megvalósítása, a stressz tudatos feldolgozása, a szabadidősport feltételeinek biztosítása) kialakítását már iskoláskorban el kell kezdeni, és az oktatás valamennyi szintjén érvényesíteni kell.


          A szentpéteri Kossányi József Magyar Tannyelvű Alapiskolában októberben negyedik alkalommal szervezték meg az egészséges életmód hetét. Fekeè Péter, az iskola pedagógusa a rendezvényről elmondta, az oktatásügyi minisztérium által kiírt „Egészséges iskola” című pályázatot még egy alkalommal sem sikerült megnyerniük, tehát saját forrásból fedezik a rendezvény költségeit. Fő céljuk az volt, hogy tanulóiknak, rajtuk keresztül pedig szüleiknek és pedagógusaiknak is bemutassanak egy újszerű szemléletet saját életvitelükre, legfőképpen az egészséges táplálkozásra. A tanulókat különféle tevékenységek és versenyek által az egészséges életmód megismerésére és kipróbálására vezették, ha csak egy héten át is.

          A rendezvény előtti héten a 4-tagú csapatok megkapták a feladatlapokat a levelező versenyhez, amelyek különféle kérdéseket tartalmaztak az egészségről. A legtöbb pontot elért csapatok továbbjutottak a műveltségi kvízbe. Rajzversenyt is hirdettek az egészséges életmód témában, „hulladékszobrokat” és terménybábokat is lehetett készíteni.

          Az első napon a felső tagozatos tanulóknak, szülőknek és a pedagógusoknak Pásztó Attila hadnagy, a rendőrség kábítószeres osztályának munkatársa tartott előadást a drogmegelőzésről. Másnap a Vöröskereszt ógyallai alapszervezetének tagjai ismertették az egészséges táplálkozás alap­jait. Szerdán került sor a salátakészítő versenyre, amelynek kóstolóján részt vettek az óvodások és a szülők is. A versenybe 70 tanuló kapcsolódott be, akik láthatták, milyen egyszerű az egészséges és egyben finom ételek készítése. Csütörtökön sportversenyre került sor, pénteken pedig műveltségi vetélkedővel zárult az egészséges életmód hete.

          Bukovszky János, az iskola igazgatója így értékelte a rendezvényt: „Öröm számunkra, hogy évről évre nő az érdeklődők száma, hiszen 160 tanulóból 100 bekapcsolódott a foglalkozásokba. Egyre színvonalasabb feladatokat sikeresen sajátítanak és készítenek el a tanulók. Az egészség megköveteli egyrészt az ember alapvető érzelmi, táplálkozási, egészségügyi és társadalmi szükségleteinek kielégítését, másrészt a szüntelen alkalmazkodást az állandó változásban lévő környezethez. Ebből a célból szeretnénk kialakítani egy kis arborétumot, tehát olyan növényeket termeszteni, amelyeket az oktatásban is fel tudnánk majd használni. Az egészséges fiatal generáció felnevelése az egyén, a család és az egész nemzet közös érdeke. Közös cselekvéssel meg kell tanítani a fiatalokat arra, hogy az egészség választható érték: nemcsak a betegség hiánya, hanem teljes testi-lelki és szociális jólét, biztonság. Egészségnevelési programunk célja, hogy a tanulók helyes értékrendet alakítsanak ki, ismerjék meg az egészséges életmód legfontosabb szabályait, legyenek tisztában az egészséges táplálkozás fontosságával, tartsák szem előtt a rendszeres mozgás egészséget befolyásoló hatását, ismerjék meg a drog, az alkohol és a dohányzás egészségkárosító hatását. Bizonyított tény, hogy minél korábban találkoznak a diákok az egészséges életmód (helyes táplálkozás, rendszeres testmozgás stb.) alapjaival, annál egészségesebben kerülhetnek ki az iskolapadból. Nagyon fontos tehát, hogy a tanulóifjúság időben ismerje fel az egészség értékjellegét, hiszen ebben az életkorban még érdemi hatást lehet gyakorolni a személyiségfejlődésükre. Ez pedig nagyban meghatározza az életmódjukat, szokásaikat – végső soron az életideálokat, a preferenciák kialakulását” – mondta az iskola igazgatója.

          A rajzverseny, hulladékszobrok és terménybábok legjobbjaiból megrendezésre kerülő kiállítás megtekinthető lesz az iskola épületében.