New photos were added to the album SIKEREINK.
Novinky
SIKEREINK
Ajánlja fel számunkra adója 2%-át!
Tisztelt Szülő, Kedves Iskola- és Óvodabarát!
Ismét elérkezett az idő, mikor a hatályos törvények szerint elszámoljuk adónkat. Ezek a törvények lehetővé teszik, hogy az általunk adóként kifizetett összeg 2%-át az állam visszautalja egy általunk megnevezett társulásnak. Mint eddig minden évben, most is arra kérjük Önöket, hogy adójuk 2%-át a Jövő Gyermeke Polgári Társulásnak adják, hiszen ez az az intézmény, amely az összeget Szentpéteren, az itteni alapiskolára és óvodára fordítja. Amennyiben veszni hagyjuk ezt a lehetőséget, akkor ebből a pénzből is majd Észak-Szlovákiában építenek autópályát! Amennyiben úgy dönt, hogy a Jövő Gyermeke Polgári Társulásnak ajánlja fel adója 2%-át, biztos lehet benne, hogy azt az utolsó fillérig az óvodára és az iskolára, illetve az azt látogató gyerekekre fogjuk költeni. A következő táblázat az eddigi tevékenységünk eredménye:
Megnevezés
felhasználás
SMART BOARD interaktív tábla
Az oktatás színvonalát emeli és színesíti. Tartalmaz egy szoftvercsomagot, valamit 1db interaktív táblát. Értéke cca. 2000 €
MIMIO interaktív tábla
Bármilyen fehér táblára felszerelhető, az interaktív táblaként kezelhető. 3 db, darabonként 620 €.
Karácsonyváró
A karácsonyi ünnepek előtt tartott aktivitás, a PT rendszeresen eszközökkel illetve meghívott művészek tiszteletdíjával támogatja az aktivitást.
Ünnepváró
Húsvét előtt tartott aktivitás, hasonló a karácsonyváróhoz. Rendszeresen támogatjuk.
Kirándulások
Az óvodát látogató gyermekeknek szerveztünk kirándulásokat, mint például szánkózás, színházlátogatás stb… A polgári társulás fizette az utazási költségeket, belépőket.
Népviseleti ruhák
Óvodások és iskolások részére népviseleti ruhákat készíttettünk, melyeket néptáncok alkalmával viselnek.
Bábfigurák
Kézre húzható állatfigurák az óvodások részére, melyek segítségével szituációs játékokban játszva tanulnak.
Kossányi-hét
Minden év márciusában az alapiskola megemlékezik névadója születésnapjáról. Az elmúlt évek során több nagy sikerű előadást szerveztünk, mint például a Felvidéki Rockszínpad, Kis-Duna Menti Rockszínpad, Felvidéki Rockszínház előadásai.
Májusfa – állítás
Rendszeresen ismétlődő akciónk, a helyi CSEMADOK –kal és az alapiskolával karöltve rendezzük meg.
Kézműves szaktanterem
A napkőzi épületében kialakításra került egy szaktanterem, amely berendezéséhez a polgári társulás is jelentősen hozzájárult.
A táblázat természetesen nem tartalmazza az összes iskolára illetve óvodára fordított támogatást, csupán ízelítőt ad belőle, de jól prezentálja a polgári társulás tevékenységét. Ha biztos akar lenni abban, hogy adójából a saját gyermekére is fordítanak, akkor ajánlja fel a Jövő Gyermeke Polgári Társulásnak. Köszönjük!
A szükséges nyomtatványok letölthetők az alábbi hivatkozások segítségével:
Potvrdenie_o_zaplateni_dane_z_prijmov-2014.pdf
Kelkó László
a PT elnöke
A Sors vezetett - találkozás Beke Sándorral
ELSŐSÖK BEÍRATÁSA
Az aScAgenda program adatai frissítve
Mikulás az iskolában
New photos were added to the album Mikulás az iskolában.
SIKEREINK
New photos were added to the album SIKEREINK.
Események az óvodában
Do galérie Események az óvodában boli pridané fotografie.
SIKEREINK
New photos were added to the album SIKEREINK.
Mesefesztivál
Mese, mese, mátka, pillangós madárka, gyertek hozzánk ismét
Mesefesztiválra!!!
A szentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda
szeretettel meghív minden Kedves Érdeklődőt, kicsit és nagyot hagyományos mesefesztiváljára.
Időpont: 2014. november 28.
Helyszín: szentpéteri kultúrház
Program: 8,00 – 9,00 Mesevetélkedő
9,00 – 10,30 Hangszersimogató, hangszerbemutató
10,30 – 12,00 Színjátszó csoportok fellépése
(Perbete, Szentpéter, Hetény)
18,00 – „Három a...“
a SZŐTTES TÁNCEGYÜTTES fellépése
19,00 – Táncház
a rendezvény Támogatói:
Bethlen Gábor Alap, Nitriansky samosprávny kraj, Szentpéter Község önkormányzata, helyi csemadok alapszervezete
Diákolimpia 2014
New photos were added to the album Diákolimpia 2014.
Egészséges életmód hete
New photos were added to the album Egészséges életmód hete.
Szombathelyi vendégeink
New photos were added to the album Szombathelyi vendégeink.
Egészséges életmód hete 2014/15

SIKEREINK 2014/15
New photos were added to the album SIKEREINK 2014/15.
SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy 2014. szeptember 10-én /szerdán/ szülői értekezleteket tartunk az alábbi időpontokban:
16:30 - 5. osztály - osztályszülői értekezlet
17:00 - összülői értekezlet
kb. 17:30 - osztályszülői értekezletek az egyes évfolyamok /1., 2., 3., 4., 6., 7., 8., 9. o./ részére.
Megjelenésüket előre is köszönjük!
Szombathelyi vendégeink
New photos were added to the album Szombathelyi vendégeink.
Közös módszertani nap -Hernád - Szentpéter
New photos were added to the album Kízís módszertani nap -Hernád - Szentpéter.
Anyák napja
New photos were added to the album Anyák napja.
honvédelmi verseny
New photos were added to the album honvédelmi verseny.
sikereink
New photos were added to the album sikereink.