Novinky

        • Március 15.  - Emlékeztünk...
          • Március 15. - Emlékeztünk...

          • Iskolánk a helyi magyar szervezetekkel karöltve emlékezett az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra. A jelenlevőket Bukovszky János igazgató úr köszöntötte, majd Iván Tamás, a Magyar Szövetség országos elnökségi tagja osztotta meg ünnepi gondolatait. A műsorban  Cserge Rita  /6.o./ énekelt, a harmadikos tanulók irodalmi összeállításban idézték fel a forradalmi eseményeket, közreműködtek a kis citerások és az iskola énekkara.

            Ezt követően a községháza előtti parkban Hamran Tibor polgármester úr beszédét követően felavatásra került az emlékmű - áldást mondott a katolikus, a református és a baptista gyülekezet pásztora. Az óvodás kishuszárok kivont karddal és huszárindulókkal léptek fel, majd a helyi Csemadok Rezeda énekkarának dalcsokra kíséretében elhelyezésre kerültek az emlékezés koszorúi. 

        • Odkaz: ?
          • Tisztelt Szülők és Érdeklődők!

            Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánk vezetékes telefonvonala ismét működik, a technikai hiba elhárításra került.

            Köszönjük türelmüket és megértésüket!

            Az iskola vezetősége

        • Értesítés
          • Értesítés

          • Értesítjük a tisztelt szülőket és a diákokat,

            hogy 2026. február 9-én a tanítás a 4. órával végződik,

            mivel a pedagógusok továbbképzésen vesznek részt.

            Napközisek számára a napközi biztosítva van.

            Köszönjük a megértést!

        • ÉRTESÍTÉS!
          • ÉRTESÍTÉS!

          • Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a magas számú megbetegedések miatt ma és holnap /2026. január 22-23./ elmaradnak a szakkörök és a 8. órák!

            Köszönjük a megértést!

        • SZÜLŐIK, KONZULTÁCIÓK
          • SZÜLŐIK, KONZULTÁCIÓK

          • Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a 2025/26-os tanév félévi értékelésével kapcsolatos témákról /tanulmányi előmenetel, magatartás, hiányzás,… / és az elkövetkező időszakra tervezett rendezvényekkel kapcsolatos információkról az alábbi időpontokban tartanak konzultációt a pedagógusok.

        • Fontos közlemény!!!
          • Fontos közlemény!!!

          • A felső tagozatosok /5-9.évf./ egy anonim kérdőíves felmérésben vesznek részt. Kérjük a szülőket, olvassák el az itt mellékelt tájékoztatót!

          • iBobor – Az informatika logikus oldala

          • Iskolánk idén is részt vett az iBobor nemzetközi informatikai versenyen, amely játékos, logikai feladatokon keresztül hozza közelebb az informatika világát a diákokhoz. A versenyben világszerte több mint egymillió tanuló méreti meg tudását – nálunk pedig ismét szép eredmények születtek!

            Kiemelkedő eredmények – Bobrík kategória (4–5. osztály)

            1. hely – hibátlan megoldással:

            Bohuš Samia, Bogner Hanna, Csalava Liána, Kecskés Noel Ferenc

            További sikeres megoldók:

            Benjamin kategória (6–7. osztály):

            Fišter Levente, Madarász Félix, Kovács Dávid, Németh Kristóf, Péntek Ármin

            Kadet kategória (8–9. osztály):

            Nyul Anna, Füle Bernadett, Fišter Zalán

            Szívből gratulálunk minden résztvevőnek!

            Nagyon büszkék vagyunk diákjainkra a kitartásukért, a gondolkodásukért és a remek teljesítményükért!

          • FROM SCREEN TO HEART – A KÉPERNYŐTŐL A SZÍVIG

          •  

            Az írás a kapcsolattartás hagyományosan fontos eszköze volt a múltban, és ez ma sincs másképp. Mivel napjainkban a digitális kommunikáció az elterjedtebb, projektünk célja, hogy a hagyományos és a modern eszközök segítségével, a távolságokat áthidalva hozza közelebb egymáshoz a kultúrákat, teremtsen lehetőségeT a diákok közti kapcsolatok, barátságok kialakulására. A projektben iskolánk partnerei az olaszországi Alessandria, valamint a lengyelországi Klecko települések tanulói, akikkel egy jó hangulatú online-találkozóra is már sor került.

            Projektünk logójának kiválasztásához kérünk segítséget. Az alábbi linken lehet leadni a szavazatokat november 23-ig.

        • Szülői értekezletek, konzultációk
          • Szülői értekezletek, konzultációk

          • Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a 2025/26-os tanév negyedévi  értékelésével kapcsolatos témákról /tanulmányi előmenetel, magatartás, hiányzás,… / és az elkövetkező időszakra tervezett rendezvényekkel kapcsolatos információkról az alábbi időpontokban tartanak konzultációt a pedagógusok.

          • Műveltségi vetélkedőn jártunk.

          • November 5-én műveltségi vetélkedőn jártunk Búcson. A csapatok Jókai Mór életében és munkásságában mérték össze tudásukat. Csapatunk a 3. helyen végzett.

            Szívből gratulálunk a szép eredményhez!!! :) 

    • Kontakty

      • ZŠ s MŠ Józsefa Kossányiho s VJM -Kossányi József Alapiskola és Óvoda
      • +421 35 76 82 112
        mobil: +421915815984
        Óvoda mobil: 0917450271
        Étkezde:
        Konyhavezetőnő: 0917166513
        Főszakácsnő: 0908539798
      • Školská 22, 946 57 Svätý Peter
        94657 Svätý Peter
        Slovakia
      • 37861166
      • 2021607808
    • Prihlásenie